Hálás dolog Marozsán Fábiánról írni, mert minden versenyében, de minimum minden túrájában van pozitívum. A legutóbbi kiruccanása messzire, Ázsiába vezetett.
Vezetőedzőnkkel, edzőjével, Balázs Györggyel, ahol egy Asztana-Sanghaj kombó várt rá, vagyis két ATP-torna (az első 250-es, a második 1000-es).
Az első balul sikerült, a második fantasztikusan, nagy volt tehát a kontraszt, de hogy ennek mi volt az oka, arról beszéljen Fábi maga – aki ezúttal sem mellőzte a történelmi tetteket, hiszen személyében első alkalommal jutott magyar teniszező a legjobb nyolc közé ilyen szintű viadalon.
„Asztana volt az első helyszín, ahol játszottunk, én ezt emelném ki egyébként az első kemény pályás versenyemnek. Persze volt egy US Open, de aztán megint salak, a Davis-kupa, és utána jött Asztana, egy fedett kemény pálya. Sajnos betegen érkeztem, a lábam még nem volt túl jó, egy picit ez lehúzott egészségügyileg és kicsit mentálisan is. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam alanyi jogon főtáblás lenni, pedig nagyon úgy számoltam. Egyébként jó sorsolásom volt, ennek viszonylag azért örültem, de tudtam, hogy veszélyes ez a srác, akit kaptam az első körben. Ezt be is bizonyította, mondhatni, hogy elég csúnyán meg is vert. Nem voltam jó formában, nem éreztem, még nem voltak bennem se meccsek, se edzőmérkőzések, és utána nagyon borúsan láttam a helyzetet. Negatív voltam, nehezen láttam, hogy mit és hogyan kéne most csinálni, mi lenne a jó döntés. De aztán elkezdtünk keményen edzeni szabadtéren, kicsit hidegben, ilyen 12-14 fokban kint Asztanában.”
A borúra pedig jött a derű.
„Ugye utána átutaztunk Sanghajba, ahol teljesen más körülmények voltak, sokkal melegebb volt, párás idő volt, szmogos volt, kicsit szürkébb volt az ég, de valahogy ez mégis jobban feküdt, lehet, hogy a szabadtér miatt, lehet, hogy azért, mert legalább melegebb volt, amit én sokkal jobban szeretek, és ez megdobja a hangulatomat. Ott már történt egy jó dolog a verseny előtt is, hogy felkerültem az utolsó pillanatban a főtáblára. Ez nagy plusz löket volt számomra, több időm lett felkészülni. Első körben is úgy láttuk, hogy olyan sorsoláson van, ahol azért esélyes vagyok arra, hogy nyerjek legalább egy mérkőzést, és ebbe nagyon próbáltam kapaszkodni, hogy na, akkor itt egy lehetőség, és ezt próbáljuk meg kihasználni. Az járt a fejemben, hogy tök jó dolog lenne, ha egy rossz asztanai verseny után Sanghajban egy ezresen tudnék a főtáblán menni egy kört.”
És jött az ATP-68. francia Arthur Rinderknech, akivel akár a februári Davis-kupa világdöntő selejtezőn is összefuthatott volna, de akkor még elkerülték egymást. Most meg éppen együtt edzettek, mielőtt kiderült, hogy összesorsolták őket.
„Az első fordulóban sem játszottam még annyira nagyon jól, de ott már azért kicsit jobban éreztem, jobban feküdt az a labda, az a pálya, az, hogy meleg volt, meg hogy egy nagyobb stadionban tudtam játszani. Volt pár ember, tehát maga a közeg nagyon feldobott, és nagyon jó érzés volt ilyen pályán teniszezni. És az, hogy meg tudtam verni egy top100-ast, egy olyan játékost, akinek nagy szervái vannak, veszélyes ütései, ugye szettlabdát kellett hárítanom, egy nagy pozitívum volt már az elején. Az, hogy utána pedig De Minaurt is le tudtam győzni, aki a tizenegyedik legjobb a világon, egy tök jó dolog. Tényleg csak élvezni akartam, és nem gondoltam bele abba, hogy van esélyem. Annyira jó érzés volt, hogy kemény pályán egy kemény pályás játékost, egy majdnem top10-est sikerült felülmúlnom, hogy ez óriási lendületet adott, és utána már úgy voltam vele, hogy csak játszani akarok, itt lenni minél tovább, és kihozni a lehető legtöbbet ebből.”
Mi tagadás, sikerült. Hiszen ezután megduplázta a sanghaji győzelmei számát! A harmadik fordulóban Dusan Lajovics (55.), a negyedikben, a nyolcaddöntőben Casper Ruud (9.) volt az áldozata – ellene vesztett először szettet a versenyen. Az ötödik meccsén kapott csupán ki Marozsán Fábián, mint utóbb kiderült, a későbbi győztestől, Hubert Hurkacztól (17.), és tőle is csak döntő játszmában.
„Az utolsó két mérkőzésem a centerpályára került. Ekkora létesítményben még nem játszottam, ide majdnem 14 000 ember fér be – sajnos közel sem volt tele, ilyen szempontból nem volt olyan jó érzés. Ázsiában is szeretik az emberek a teniszt, de még sincs akkora kultúrája, mint Európában. De így is voltak olyan időszakok, amikor jó hangulat volt, ez is megdobott egy picit. Azért Ruud ellen játszani nagy pályán nagy feeling! Hurkacz ellen be volt húzva a tető, tehát ott teljesen más körülmények voltak, picit fülledtebb volt az idő, picit gyorsabb volt a pálya meg a labda is, ugye úgy, hogy zárt térben voltunk, az is például nagyon fura volt. Olyan, mint hogyha bent lennénk egy csarnokban, mivel nem láttuk az eget, mert be volt húzva a tető, mások voltak kicsit a fényviszonyok meg a hangok, meg az időjárás is egyébként, de ettől függetlenül mégis akkora volt a tér, hogy nem annyira érezte az ember ezt egy idő után, mert nagyon magas volt ez a stadion.”
Magas immár a világranglistás helyezése is Marozsán Fábiánnak: a fantasztikus sanghaji szereplésnek hála immár a 65. pozícióban jegyzik, ami új karriercsúcs, ráadásul igen nagy ugrással az eddigihez képest, ami a 82. hely volt. És ott ünnepelhette a 24. születésnapját – még a versenyigazgató is felköszöntötte.
„Igen, nagyon-nagyon sok jó élmény ért Sanghajban. Először voltam ott, sajnos a városba keveset tudtunk bemenni, de azért erre is volt egyszer-kétszer példa, bementünk egy vacsorára, bementünk sétálni egyet, így azért láttunk is pár dolgot, úgyhogy nagyon pozitív élményekkel jöttem haza.”
Ami egy laza 15 órás utazás által valósult meg. A többes szám első személy pedig a vele utazó edzője, a BTC vezetőedzője, Balázs György által valósult meg, aki a hazaút közben így értékelt sebtében: „Örülünk a sikernek, igaz, még nem nagyon fogtuk föl. Kicsit le kell, hogy ülepedjen, sajnos az utolsó mérkőzésen elmaradt a csúcsforma. Négy meccset nyert szinte csúcsformában Fábi, az ötödik egy tisztes helytállás volt jó játékkal, de kevésbé feküdt neki Hurkacz játéka, mint Ruudé vagy Lajovicsé vagy akár De Minauré. Megyünk tovább.”
Olyannyira, hogy ma már újra játszik – egy ATP250-es tornán Antwerpben.
Légvonalban is 8983 kilométerre Sanghajtól. Ilyen a profiteniszezők élete.
