Munkatársaink

A Budapest Tenisz Centrum mindennapjait a 12 fős edzői csapatunk, három segítőkész recepciósunk, az irodai asszisztensünk és az öt fős technikai gárdánk tölti meg élettel. Ha szeretnéd most egy kicsit közelebbről is megismerheted őket:

Balázs György

Szakosztályvezető, edző

Balázs György

„Az edzői pályafutásom 2012-ben indult (edzői licensz: USPTR professional), ugyanakkor már egészen fiatal korom óta életem része lehet a tenisz, így versenyzőként is komoly versenyeredményekről számolhatok be (pl. Andy Murray (ATP 3.) ellen játszhattam Davis Kupa mérkőzést Glasgowban).

Jelenleg a Budapest Tenisz Centrum vezetőedzőjeként, valamint az MTK szakosztályvezetőjeként segítem a versenyzők felkészülését. Edzőként a Balázs Attila, Babos Tímea, Piros Zsombor, Khin Dániel, Vörös Máté és Mészáros Patrik mellett eltöltött időmre és közösen elért eredményeinkre lehetek talán a legbüszkébb.

A Budapest Tenisz Centrum pályáin a leggyakrabban a reggeli órákban, profi versenyzői csoportjaim mellett találkozhatnak velem a versenyzők és a BTC vendégei.

A munkámban a legjobb pillanatok, mikor a versenyzőim hazai és nemzetközi versenyekre kísérhetem el, így első kézből láthatom a közös munkánk gyümölcsét.”

Bodnár Bettina

edző

Bodnár Bettina

„2018-ban a Testnevelési Egyetemen teniszedzői, majd 2020-ban a Széchenyi István Egyetemen Sport- és Egészségtudományi diplomát szereztem. A Budapest Tenisz Centrum edzői csapatát 2018 decembere óta erősítem. Azt szeretem legjobban a munkámban, hogy én adhatok először ütőt a gyerekek kezébe, megszerettethetem velük ezt a sportágat. Segíthetek nekik abban, hogy sikereket érjenek el, élvezzék a játékot és így hosszú távon is elköteleződjenek a tenisz mellett. Legnagyobb büszkeséget, hogy egyedüli női edzőként helyt tudok állni egy ilyen erős edzői csapatban itt a BTC-n!”

Bodnár Bettina
Enyedi János

edző

Enyedi János

„Enyedi János vagyok, teniszedző és három gyermek édesapja. 7 évesen kezdtem el teniszezni a Metró RSC-ben. Itt lettem versenyző és korosztályos válogatott játékos. Játékosként a felnőtt ranglista 10. helyéig jutottam, de játszottam Kőszegen is, ahol Superligán 3. és 4. helyen is végeztünk. Játszottam külföldön is, Ausztriában és Németországban csapatbajnokságon.

Edzői pályafutásomat körülbelül 18 évesen kezdtem, akkor még nyári táborok szervezésével és kisgyerekekkel való foglalkozásokkal. Később amatőr tanítványaim is lettek, majd a klub rám bízta az utánpótlás vezetést, ami a 8 éves kortól a 18 éves korig bezárólag levő játékosok edzéseit és versenyeztetését jelentette.

Babos Csaba segítségével körülbelül 15 versenyző menedzselését és edzését igazgattuk Balázs Gyurival, Borsos Olivérrel és természetesen Babos Csabával. Miután a Budai Tenisz Centrum megépült, az MTK szakosztályán belül igazi Akadémia keretek között Magyarország legjobbjaival dolgozhatok. A 12-14 éves korosztály játékosaival foglalkozom, akikkel már több Magyar Bajnoki címet szereztünk csapatbajnokságon és egyéniben is.”

Kaszás Benjámin

edző

Kaszás Benjámin

„Amerikában szereztem a diplomámat, ami egyben megtanított egy új tenisz kultúrára is. Fiatal korom ellenére, hamar belecsöppentem az edzősködésbe, és azóta már 7-8 éve foglalkozom játékosokkal. Rengeteg edzővel dolgoztam együtt itthon is és külföldön is. Minden edzőtől próbálok tanulni és folyamatosan képzem magam, hogy az én edzésmódszereim minél hatékonyabbak és hasznosabbak legyenek a játékosaim számára. 

Lassan már 5 éve a BTC-n tevékenykedem és mostanra biztosan kijelenthetem, hogy megtaláltam azt a játékosállományt és korosztályt, akivel a leghasznosabban tudok foglalkozni és tökéletesen megértjük egymást, ami szerintem az egyik legfontosabb dolog egy játékos-edző kapcsolatban. Én foglalkozom a 14-től 18 éves junior korosztály legjobbjaival.

Legjobban azt szeretem a munkámban amikor egy játékos „harap” és mindent belead annak érdekében, hogy elérjük a közösen felállított célokat. Ilyenkor az edzések feltöltenek és alig várom, hogy a játékosok megmutassák, hogy mit tanultak a versenyeken is. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy milyen a kapcsolat a játékosaimmal és nagyon jó érzéssel tölt el, amikor tudják, hogy hozzám bármikor bármilyen helyzetben fordulhatnak még a teniszpályán kívül is.

A Budapest Tenisz Centrumon belül egy olyan rendszerben dolgozunk, amiben egyformán nagy felelőssége van a klubnak és a szülőknek is, akik rengeteg áldozatot hoznak a gyerekekért.”

Kaszás Benjámin
Kántor Kálmán

edző

Kántor Kálmán

„Play&Stay (P&S) vezetőedzőként 2017 óta segítem a Budapest Tenisz Centrum 10 éven aluli versenyzőinek munkáját, amiben a több évtizedes edzői múltam tapasztalatait hívom segítségül.

Legnagyobb büszkeségeim az országos P&S csapatbajnokságokon elért dobogós eredményeink (2021-ben második helyet szerezhettük meg például a fiú csapattal).

Számomra a munkám az alkotásról szól. Szeretem, hogy minden gyermek más és más személyiség. „Tiszta lap” az ő tenisz karrierjük, amiket együtt töltünk meg tartalommal és az én célom a legtöbbet kihozni belőlük.”

Kellner Ádám

edző

Kellner Ádám

„2012-ben hagytam fel a profi tenisz pályafutásom, ami során a legjobb elért egyéni ATP helyezésem 218 volt. Ezután indítottam el a szakedzői karrierem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen Czink Melinda és Babos Timi ütőpartnere is lehettem az elmúlt években.

A Budapest Tenisz Centrum csapatát 2020 szeptembere óta erősítem a teniszedzői tevékenységemmel.

A munkámban azt szeretem a legjobban, amikor látom, hogy a befektetett közös munka milyen szépen meglátszik a játékosokon és az elért versenyeredményeken.

Legnagyobb büszkeségeim a felnőtt és korosztályos magyar bajnok játékosok, akiknek a munkáját segíthettem.”

Kellner Ádám
Khin Dániel

edző

Khin Dániel

„Túlzás nélkül állíthatom, hogy az életem már több mint 15 éve a tenisz körül forog. Szerencsés vagyok, hiszen nagyon sok nemzetközi szinten elismert edző között nőhettem fel: Balázs Gyuri, Zsitva Zsolt, Tóth Gyula, Babos Csaba, Krocskó Józsi és még sorolhatnám. Az ő tudásukból is építkezem, mikor a fiatalabb tenisz generáció tagjai mellé állok és célom, minél többet átadni ezekből a tapasztalatokból.

A BTC-n jelenleg Enyedi Janival és Varga Hunorral az U12-es korosztállyal dolgozunk. Véleményem szerint nagyon jó kis csapatot alkotunk hárman és úgy látom, ez a gyerekek fejlődésén is megmutatkozik.

A munkámat 2020. augusztus végén kezdtem a BTC-nél. Nagyon szeretem a klub hangulatát, mindennap örömmel lépek be a kapun és várom az újabb kihívásokat. 

Számomra a legizgalmasabb, amikor látom a versenyeken a közös munkánk eredményét. Mindenkiből megpróbáljuk kihozni a maximumot. Én úgy gondolom, hogy a teniszben sok munkával rengeteget lehet fejlődni és a tehetség csak egy kifogás arra, hogy valaki ne dolgozzon, tehát elvárjuk a kemény munkát Janival és Hunorral.

A versenyzőink nagyon jó úton haladnak. A gyerekek jó ütemben fejlődnek, sokukkal egyénileg is szoktam foglalkozni. Ilyenkor még gyorsabb ütemű szokott lenni a fejlődés, amit nagy örömmel látok. Csak idő kérdése, hogy még több kimagasló eredmény szülessen a versenyzőim között.”

Krafcsik Tamás

edző

Krafcsik Tamás

„Az első tenisz edzésem 23 évesen tarthattam, így lassan már 15 éves edzői tapasztalat van a hátam mögött. A Budapest Tenisz Centrum életét pedig 2018 óta segítem profi junior játékosok edzőjeként. Emellett amatőr játékosok tanítását is nagy szeretettel vállalom.

A hozzám tartozó profi játékosok részére teljes körű képzést tudok biztosítani, amely során felhasználom a Testnevelési Egyetemen szerzett OKJ-s teniszedzői szakképesítésem, az US PTR nemzetközi tenisz képesítésem, az MTSZ által nyújtott Play&Stay (P&S) edzői képesítésem, valamint Mike Barrell-Court Warrior workshopján szerzett tudásom is.

Célom, hogy nemzetközi szinten is minél több eredményes játékos mellett állhassak edzőként. A munkámban a leginkább azt szeretem, hogy gyerekekkel foglalkozhatok. Értek a nyelvükön és tudom, hogy a kemény munka mindig megtérül. A leginkább arra vagyok büszke, hogy az életre is felkészítem a játékosaim. Tudják, hogy mindig ott vagyok nekik, ha szükségük van rám.”

Krafcsik Tamás
Tóth Barnabás

edző

Tóth Barnabás

„2020 októberében csatlakozhattam a Budapest Tenisz Centrum (BTC) életéhez, ahol az Akadémia délutáni képzéseiben résztvevő játékosok fejlődését segítem a 13-19 éves korosztály versenyzői számára.

Az edzéseken a saját tenisz versenyzői és a több mint 10 éves edzői tapasztalataim használom fel (például az amerikai McKendree Egyetem NCAA II. divíziós kapitányaként eltöltött időszakom, vagy akár a MAFC-Diego OBII-es teniszcsapat kapitányságom tapasztalatait).

A mindennapi fejlődésen kívül örömmel tölt el, amikor látom a bizalmat a játékosok szemében, miközben megtapasztaljuk a közös munka gyümölcsét. A versenyzőim hamar ráébrednek arra, hogy a céljuk eléréséért bizony néha áldozatokat kell vállalni – mindezt persze úgy, hogy közben örömmel, élvezettel és boldogan teszik a „dolgukat”, a céluk érdekében, aminek a megtalálásában boldog vagyok, hogy szerepet vállalhatok.

Nagyon büszke vagyok az U14-es fiúcsapatom budapesti bajnokságon elért győzelmére. Egyénileg említhetem Alex Savgira és öccse, Ivan eredményeit, valamint Mező Marcell kimagasló teljesítményét is.”

Varga Antal

edző

Varga Antal

„A BTC csapatában az utánpótlás korú teniszezők koordinációs és kondicionális munkájáért felelek. Ezen belül a legfontosabb feladatom az atletikus képességek és az erőnlét javítása. A Testnevelő tanári diplomám, az Atlétikai Szakedzői diplomám és az állóképességi sportokhoz szükséges Pulzuskontroll képzésem során felhalmozott tudásom az, ami segít a legtöbbet kihozni az teniszezőkből.

Erőnléti edzői munkámat 7 éve végzem, tollaslabda, judo, vízilabda, atlétika és persze a tenisz sportokban. 2021 júliusában kapcsolódtam be a BTC szakmai munkájába.

A munkámban legfőképpen a változást és a változatosságot szeretem. Azt, amikor az általam irányított munka észrevétlenül beilleszkedik az adott sportági főfeladatok közé.

Nincsen két ugyanolyan játékos. Itt az eredmények pontokban, centikben és századokban mérhetők. Aki hamarabb és többször ér oda a labdákhoz, az a végeredményt tekintve is jobban jár.

A célom az egészséges sportolók kinevelése. Mottóm: A kevesebb több!”

Varga Antal
Varga Hunor

edző

Varga Hunor

„20 éve foglalkozom amatőr felnőttoktatással, versenyeztetéssel és hatéves kortól képzek, illetve építek kis gyerekeket, akik közül többek versenyeken is szerepelnek már. Munkám során a Testnevelési Egyetem Alap- és Középfokú Tenisz edzői végzettségem, a PTR Tenisz edzői végzettségem, a Magyar Tenisz Szövetség B licensz és Gyakorlati A licensz végzetségem, valamint a jelenlegi felnőtt női kapitánnyal történő közös munkám tapasztalatait használom.

A BTC-n október elejétől dolgozom délelőttönként amatőr hobbi teniszezőkkel, délután pedig 12 év alatti versenyzőkkel, akik közül az egyikőjük válogatott játékos.

Legjobban alkotni szeretek és azt, amikor bárki elsajátítja ezt a nagyon-nagyon nehéz sportágat! Ha valaki versenyzik is, és ott is eredményes, akkor az külön öröm a számomra, ugyanakkor úgy gondolom, hogy nem a kupákat kell hajszolni, hanem örömteli sportolási lehetőséget biztosítani a gyerekek számára. Olyan edzéseket, ahol fejlődhetek és élvezhetik a teniszt.”

pályafoglalás

Foglalj le egy pályát és kezdődhet a játék!

Foglalj időpontot pályáink egyikére, vagy oktatásainkra és vegyél részt a Budapest Tenisz Centrum nyüzsgő mindennapjaiban!