Top100-as teniszezővel találkozhat, aki a BTC-be jön.
A Nemzeti Edzésközpont mellett nálunk is edz ugyanis immár a Hajdúszoboszlói Sportegyesület versenyzője, Marozsán Fábián, aki sorra döntögeti a karriercsúcsokat a világranglistán.
Hétfőn pedig mérföldkőhöz érkezett, mert a perugiai challengertorna megnyerésével 22 helyet ugorva előre az ATP rangsorában jelenleg immár a 91. Olyan sztárokat megelőzve, mint az egykori harmadik helyezett horvát Marin Cilic, az egykori nyolcadik amerikai John Isner, a szintén korábbi nyolcadik argentin Diego Schwartzman, az egykori kilencedik olasz Fabio Fognini, a volt hetedik belga David Goffin, no meg az exvilágelső Rafael Nadal. Az említett urak kétségkívül túl vannak már a zenitjükön, de még mindig aktívak, és bármikor megrázhatják magukat – Fábi viszont most rázta meg magát, pályafutása fontos állomásához ért.
„Még nagyon friss, most történt, mentem át a következő versenyre, ott kihúztam magam, utaztam, ma értem haza, jöttem egyből ide a regenerációt csinálni, nem volt időm még ezzel foglalkozni és megemészteni a dolgot – mondta még kedd délután a klubban arról, hogy fel tudta-e már dolgozni a nagy áttörést. – De lehet, hogy erre kevés is fél nap, egy gyerekkori álom teljesülését megemészteni, amit nagyon el akartam érni. Kell még egy pici idő, de szerintem sikerülni fog, hogy ezt felfogjam. Ugyanúgy, ahogy az Alcaraz elleni meccset is…”
Abból a szempontból is fontosak a Perugia 125-ös challengerén történtek, hogy ez volt az első közös út új edzőjével, Balázs Györggyel, a Budapest Tenisz Centrum szakosztályvezetőjével.
„Ez a siker azért még a régi csapat sikere is, de Gyurival nagyon jól sikerült az első utunk, sok új dolgot tapasztaltam meg, emberileg nagyon egy hullámhosszon voltunk. Profi körítést kaptam mind a taktikai felkészítésben, mind a bemelegítésben, a levezetésben, vagy a kondiedzések tekintetében. Azt gondolom, hogy ez egy jó irány, tehát jó az új csapat, van benne potenciál bőven” – jelentette ki az immár második számú magyar játékos határozottan és fontos tapasztalatok birtokában, mivel a puding próbája mindig az evés.
De az élet nem áll meg, a profi tenisz körforgása meg pláne nem.
„A következő verseny Wimbledon, annak is a selejtezője, sajnos még nincs meg a főtábla, mert későn értem el az ahhoz szükséges helyezést. Tudok itthon edzeni füvön, Marcival, Mátéval, edzői segítséggel, ez így rendben lesz. Ez lesz életem első füves pályás versenye, szőnyegen játszottam még juniorként, de azért az más, kíváncsi vagyok, várom, szeretnék minimum a kvalidöntőig eljutni, szerintem az egy jó eredmény lenne attól függetlenül, hogy most top100-as lettem” – jelentette ki Marozsán Fábián, aki még nem játszott felnőtt Grand Slam-főtáblán.
És akkor most lássuk, hogyan nézett ki mindez edzői szemmel!
„Fábival az első benyomások nagyon pozitívak, tizenvalahány éve ismerjük már egymást, anno amikor Piros Zsombit edzettem még juniorban, Fábi volt a nagy ellenfele – vágott bele Balázs Gyuri. – Már akkor jól ismertük egymást, mert ugyanabban a klubban, az MTK-ban versenyeztem én is plusz edzősködtem. Szóval Fábival messzire visszanyúló a kapcsolatunk, de most az elmúlt hetekben, ahogy dolgozunk együtt és edzünk és utazunk, így teljesen más gellert kapott az egész. Nagyon-nagyon jó kilenc napot zártunk, annyit voltunk kint, napról napra jobban éreztünk magunkat úgy a pályán, mint azon kívül, nekem nagyon szimpatikus, hogy ő egy kellő mértékben introvertált srác: lassan nyit, de ha nyit, akkor nagyon érzékelhető, hogy ezt mélyen teszi meg. Én is ilyen voltam kicsi gyerekkoromban is, meg juniorkoromban, a fiatal felnőttkorom elején, aztán változtam, de picit hasonlóképpen éreztem, mint amilyen most ő így a húszas évei elején. Amit meg a pályán tapasztaltam, az nagyon pozitív volt: hogy mindig kíváncsi az információkra, jól felkészül a meccsre, folyamatosan kinéz, van szemkontaktus közte és köztem, küldjük egymásnak az energiákat.”
