Indian Wells: Marozsán-Alcaraz 2.0

Közzétéve:

Tavaly Rómában már sikerült! Három remek győzelem idén Indian Wellsben és ezzel Marozsán Fábián elérte, hogy az olasz főváros után ismét pályára léphessen (magyar idő szerint kedden este) a világ legjobbjai közé tartozó Carlos Alcaraz ellen.

Tét: a negyeddöntőbe jutás.

2023 tavaszán a magyar játékos salakon múlta felül a spanyol sztárt, ezúttal pedig a kemény pálya jelenti a felületet.

Tavaly Rómában már sikerült! Három remek győzelem idén Indian Wellsben és ezzel Marozsán Fábián elérte, hogy az olasz főváros után ismét pályára léphessen a világ legjobbjai közé tartozó Carlos Alcaraz ellen. Tét: a negyeddöntőbe jutás.

2023 tavaszán a magyar játékos salakon múlta felül a spanyol sztárt, ezúttal pedig a kemény pálya jelenti a felületet.

  • Miben látjátok az Indian Wellsben elért eddigi 3 siker titkát, milyen területeken múlta felül Fábi az ellenfeleket?

Balázs György (Fábián vezetőedzője):

  • Úgy érzem, hogy a januárban és februárban elvégzett munkának köszönhetjük, miután betegség miatt a decemberi alapozás nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Sokat dolgoztunk és Fábi sok versenyen indult az elmúlt időszakban. Rengeteget számít, hogy szabadtéren vagyunk, meleg van és természetesen az is fontos, hogy sok időt töltünk el együtt. Ráadásul most nincs semmilyen olyan tényező, ami megzavarná Fábi összpontosítását. Így az elmúlt tíz nap, amióta itt vagyunk, progresszíven alakult, Folyamatosan top50-es játékosokkal gyakorolt, mégsem veszített szettet ellenük! Nagyon szorgalmas, nagyon figyel a táplálkozásra, jól alszik, a sérülések is elkerülték. Igaz még érzi a hajlítóizmát, de már nem annyira. Úgy látom, hogy a korábbi betegsége idején elveszített kilókból is visszaszedett. Jön vissza az önbizalma és jó lett a sorsolása. Vagyis egyre jobb az összkép.

  • Érzitek-e a növekvő érdeklődést?

  • Igen! Folyamatosan odajönnek hozzánk az emberek és gratulálnak a sikerekhez. Az elmúlt napokban sikerült lebeszélnem közös edzést Andy Murrayvel és Sztefanosz Cicipasszal is, mindketten kedvesek voltak és örömmel fogadták a kérést. A görög játékos ezt követően kérte, hogy mindig közösen gyakoroljunk a szünnapokon. Egyre jobban kedvelnek minket, de ez nem újdonság, mert Sanghajban és máshol is hasonló tapasztalatokat szereztünk. Érezzük, hogy Fábit befogadta a közeg, úgy gondolják, hogy ide tartozik.

  • Előnyt jelent-e, hogy Fábi tavaly megmérkőzött Alcarazzal?

  • Biztos vagyok abban, hogy a spanyol játékos picit tart Fábiántól. De ugyanakkor kihangsúlyoznám, hogy nem fél. Profi játékos, volt már világelső, többszörös Grand Slam-győztes. Biztosan nagyon fontos lesz az első pár gém, Alcaraz valószínűleg nekiesik majd Fábinak, de bízom benne, hogy Fábi is visszatámad. Felveszi majd a kesztyűt, mivel nem egy ijedős típusú teniszező. Azért a kemény pálya más, mint a salak, kevesebb technikai elemet lehet belevinni a játékba. Emlékezhetünk arra, hogy közel egy évvel ezelőtt Fábi nagyon extra volt az ejtésekkel Rómában. A kemény pályán azért ezek a labdák magasabbra pattannak, fontosabbak lesznek az adogatások és a ritörnök is. Fábi egészen elképesztően fogadott Jarry és Seyboth-Wild ellen is: nagyon bízom abban, hogy a következő mérkőzésen is előnyt kovácsol a fogadásokból. Az nyer majd, aki kitartóbb és agresszívabb lesz. Fábi itteni szép győzelmei után hab a tortán, hogy megtörténhet ez a visszavágó.

  • Mennyire keltettétek fel az ottani magyarok érdeklődését?

  • Úgy érzem, hogy igen, mert sokan vannak kint a versenyen. De találkoztunk horvát, szerb vagy éppen osztrák szurkolókkal is, sokan jöttek át Európából. Több magyar teniszrajongó is itt van, például a korábbi játékos Válfi Tamás és Borsos Olivér öccse, Borsos Robin. De említhetem Hornok Mikit és családját is. Minden meccsen itt vannak és drukkolnak. Ezúton is köszönjük! Természetesen az otthoniaknak is, a BTC-seknek különösen hálásak vagyunk a bíztatásért és támogatásért!

A mérkőzést végül 6:3, 6:3-ra nyerte Carlos Alcaraz.

CollageFábi
BTC logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.